18. rész

Sziasztok! :)
Utoljára köszöntelek így titeket, alig tudom elhinni. Ugye múlthéten említettem, hogy a héten jön az utolsó rész, azt hiszem, senkit nem ér ezzel nagy meglepetés. Előbb is jelentkeztem, mint terveztem, mert szerettem volna már hozni nektek a lezárást. Nem tudom, milyen végre számítottatok, én így gondoltam el, remélem, tetszeni fog. Azt is mondtam már, hogy nem tartok kizártnak egy második évadot. Természetesen, ha jön hozzá ihletem, meg fogom írni, és majd jelzek. A többi blogom persze továbbra is megtaláltok.
Nos, nem terveztem, hogy sokat fogok dumálni, szóval köszönöm szépen, hogy velem tartottatok ez alatt a néhány hónap alatt! Sok sikert a sulihoz, és utoljára kellemes olvasást kívánok! Love ya all ♥ :)xx

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

18. rész

Jack egy kicsit habozott pillanatok alatt összekapart hazugságomon, de szerencsére érkezett a megnyugtató válasz:

- Biztosan – értett egyet végül, én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam fel, majd folytattam a szoba átnézését, amikor ismét megszólalt:

- Árulj el nekem valamit, kislány! – kezdte, és nem bírtam ki, hogy ne egyenesedjek fel, hogy a szemébe nézhessek. – Miért döntöttél hirtelen így, hogy velem jössz? Tudomásom szerint ti nagyon is szerelmesek vagytok.

És kész, ennyi. Pontosan egy ilyen kérdés kellett ahhoz, hogy elakadjon a lélegzetem, és semmit se tudjak válaszolni. Erre nem készültem. Hogy is készülhettem volna, ha ez az egész ötlet másodpercek alatt jutott eszembe? Végtelennek tűnő percek után végül kidobott az agyam egy választ:

- Hát… tudod, a hónapok, amelyeket együtt töltöttem Bencével, ráébresztettek arra, hogy milyen is ő valójában. Bármikor történhet vele valami annak a néhány rossz társaságnak köszönhetően, amelyekbe nemrég keveredett. És bár fiatal vagyok még, nekem kell egy biztos pont. Ezt pedig benned láttam meg. Hiszen téged nem kaphat el senki, ugye? – kérdeztem a végén kissé kacér hangnemben, ahogy megemeltem szemöldökömet, és reménykedtem, hogy hisz nekem.

- Ó – hagyta el a csodálkozás először a száját, majd folytatta: – Nem számítottam ilyen magyarázatra. És persze, hogy engem nem kaphatnak el – vigyorodott el a végére, és egyre közelebb lépkedett hozzám. – Mit szólnál, ha máris elmélyítenénk a kapcsolatunkat? – kérdezte suttogva, államat felemelve.

- Ne itt. Inkább valami nyugalmasabb helyen – utasítottam vissza ajánlatát, mielőtt még megcsókolt volna. Az kéne még! Bár Bence elnézte volna, hiszen a cél érdekében tettem volna, én nem bocsátottam volna meg magamnak.

- Igazad van. Tetszik, hogy helyettem is tudsz gondolkozni, ha úgy alakul a helyzet – simított ki egy tincset az arcomból mosolyogva, mire én elpirultam, még akkor is, ha egyáltalán nem szeretem őt.

- Menjünk át a másik szobába – kértem, és lassan megindultam az ajtó felé remélve, hogy az előbbi zaj tényleg a rendőröktől származott.

Jack alig lemaradva jött mögöttem, ám ahogy kinyitottam az ajtót, minden felgyorsult. Valóban itt voltak a rendőrök, akik pillanatok alatt eltávolítottak Jack közeléből, és kerültem Bence biztonságot jelentő karjai közé. Azonnal kattant Jack csuklóján a bilincs, majd szitkozódva vezették ki a lakásból.

- Annyira örülök, hogy nem esett bajod! – szorított magához erősen Bence, fejét hajamra hajtotta, és belélegezte samponom illatát.

- Jól vagyok – biztosítottam őt kissé sokkos állapotban, majd megcsókoltam.

Fogalmam sincs mennyi idő elteltével végeztünk a rendőrök folyamatos kérdéseinek megválaszolásával, és immár tényleg felhőtlenül boldogan hagytuk el Bence régi lakását.

- Elképesztő, hogy mennyit improvizáltál! – húzott magához barátom, miután elmeséltem neki, mik történtek a szobában, amíg ő kint tartózkodott. – De nincs semmilyen rossz társaság, amibe keveredtem.

- Tudom. De valamit ki kellett találnom – mondtam már szinte nevetve, ahogy Bence elhárította hamis vádamat.

- Nekem van a legbátrabb barátnőm a világon! – jelentette ki megcáfolhatatlanul, mire arcomat egyből elöntötte a pír.

- Csak a legbátrabb? – kérdeztem aztán kacéran, miután legyűrtem magamban a szégyenlősségemet. Bence mellett ez könnyű és kicsit nehéz is egyben.

- Ó, dehogy! Ez csupán a legújabb jelző rád, kicsim. De nem sorolnám végig a tökéletes minden szinonimáját, szóval inkább azt mondom, hogy téged szeretlek a legjobban – felelt végig a szemembe nézve, szavai pedig a szívemet melengették. Nem törődve semmivel, az utcán tapadtam édes ajkaira, melyeknek igencsak nehéz ellenállni.

- Én is szeretlek – suttogtam a csókunk után, mintha ezt titokban kellene tartanunk. Ám ezek a meghitt, csodás pillanatok eltűntek, amikor eszembe jutott, mit kell még tennünk. – Anyáék semmit nem tudnak erről az egész Jack-dologról. Nem gondolod, hogy illene már megosztanunk velük is?

- De, menjünk is hozzátok – egyezett bele Bence, majd kézen fogva vezetett a BMW-ig, és a beszállás után úton is voltunk.

Néhány órával később ismételtem barátom autójában ültünk, hogy átmenjünk az ő új lakásába, mert az éjszakát együtt szeretnénk tölteni eme csodás nap után.

Anyáék persze kissé kiakadtak, hogy hónapokig titkolóztunk előttük, és jól le is szedték érte mindkettőnk fejét, mégsem bántam meg, mert az ő érdekükben, a biztonságuk miatt tettük ezt. Bár lehet, könnyebb lett volna, ha beavatjuk őket, de ezen már felesleges rágódni, hiszen vége.

- Sosem meséltél még a te családodról – jegyeztem meg óvatosan barátomra sandítva, mintha csak most jutott volna eszembe, ám ez nem így van.

Régóta a fejemben motoszkált a kérdés, hogy mi a helyzet Bence családjával, mert semmit sem tudok róluk, sosem említette. Ezért – a megfelelő alkalmat megvárva – felhívtam az egyik nyomozót. A biztonság kedvéért adta meg a számát, hogy ha bármi történne, azonnal hívjuk. Nos, ez a dolog ugyan nem fontos, de mégis a nyomozó segítségét kértem, mert tudtam, hogy Bence sosem mondaná el, és csak veszekedés lenne belőle, ha felhoznám ezt a témát. Ezért megkértem, hogy nézzen utána barátom hozzátartozóinak. Ekkor derült ki, hogy mind az anyja, apja él és meg egy öccse is van. Meglepődésemből felocsúdva kértem valamilyen elérhetőséget is hozzájuk, szerencsére pár órán belül meg is kaptam, így a kapcsolatot felvéve velük, elhívtam őket Bence lakására.

Beszélgetésünk közben – melyet az anyukájával, Klárával folytattam – megtudtam, miért hagyta el őket barátom. Mégsem hazudtam olyan nagyot, amikor azt mondtam Jacknek, hogy Bence rossz társaságba keveredett, csak éppen ez néhány évvel korábban történt meg, nem az elmúlt hónapokban. 15 évesen csatlakozott valami őrült bandához, akik teljesen elvették az eszét, és a középiskolát is abbahagyta egy időre, pedig csak akkor kezdett bele. Végül bukás nélkül tovább csúszott a következő évre, bár nagyon rezgett alatta a léc. Következett két esztendő, amely nyugalmasabban telt, legalábbis a szüleinek. Bence ugyanúgy az őrült bandával múlatta az idejét – ekkor tanult meg kártyázni és jött a képbe Jack –, végül tizenkettedikben történt valami végzetes dolog, ami miatt nem maradhatott ott, és elhúzott az otthonától messze, fel a fővárosba. Így jött ebbe a suliba, és indult el a mi történetünk.

- Mert… nem tartottam szükségesnek – válaszolt végül barátom, és hangjából jól kivehetően meglepődött kérdésemen.

- Aha, az elején ezért nem is érdeklődtem. Azóta viszont eltelt annyi idő, hogy igen – kötöttem az ebet a karóhoz, hátha elárul nekem valamit. Bár azt már tudnám, de mégis más lenne Bence szájából hallani.

- Majd egyszer – egyezett bele, ám nem úgy tűnt, hogy tényleg mesélni is fog a családjáról. Pontosan ezért jártam titokban utána, mert tudtam, hogy ez lesz.

- Hát jó – sóhajtottam aztán megadva magam, hiszen tisztában voltam vele, hogy amint felérünk a lakásába, hatalmas meglepetés éri Bencét az anyja, apja és öccse személyében. Nagyon remélem, hogy nem fog kiakadni.

Percekig az ablakon át bámultam a tájat, mely mindig elvarázsol, amikor erre jövünk, és éppen nem felejtek el gyönyörködni benne. A boldog pillanatokat azonban beárnyékolta a tudat, hogy mi lesz, ha átlépjük az új ház küszöbét. Azt nem hinném, hogy nagy veszekedést csinálna barátom, bár… jobban belegondolva már a szakítást sem tartom kizártnak. Ezt csak nem csinálja meg velem egy ilyen nap után, amikor egy bűnözővel voltam kettesben, csak azért, hogy megmentsem magunkat!

A BMW ajtajának becsapódására kaptam fel a fejemet, és realizálva a helyzetet, hogy megérkeztünk, gyorsan követtem Bence példáját és én is kiszálltam. A szívem a torkomban dobogott, amíg felértünk végre a megfelelő ajtóhoz. Bence is észrevehette, hogy a kelleténél jobban izgulok, és ezt szóvá is tette:

- Hé, mi a baj? Akkor sem voltál ilyen ideges, amikor lefeküdtünk egymással – jegyezte meg egy pimasz mosollyal az arcán.

- Kösz – nevettem fel, majd összeszedtem magam: – Csak még mindig hihetetlen ez a nap – találtam kifogást a Jackkel történtekben, amivel már barátom is egyetértett, és a kulcsot végre-valahára elfordította a zárban. Illetve…

- Mi a… – hagyta befejezetlenül mondatát, mikor észrevette, hogy nem fordult el a kulcs, tehát az ajtó nyitva volt.

- Talán menjünk be – ajánlottam fel egy mosollyal az arcomon, amit próbáltam minél előbb eltüntetni, nehogy észrevegye mellettem Bence.

- Te tudod, hogy mi folyik itt? – kérdezte szemöldök ráncolva, ám nem foglalkoztam értetlenségével, és kézen fogva vezettem be a lakásba. Egyenesen a nappaliba indultam meg, ahol ott várta barátomat a családja.

- Remélem, nem fogsz haragudni rám – hadartam még el gyorsan, mielőtt kinyitottam volna a szoba ajtaját.

- Haragudni? De hát mi… – akadt meg a beszédben Bence, amikor átléptük a küszöböt, és megpillantotta hozzátartozóit. – Úristen! – suttogta elképedve, a meglepődéstől szinte még a száját is eltátotta. – Anya… apa… öcsi…

- Úgy hiányoztál, kisfiam! – lépett el elsőként Klára Bencéhez, hogy megölelje könnyekkel küszködve, majd Zoltán, az apa és Ádám, a kistesó is hasonlóan tett. Én mosolyogva, könnybe lábadt szemekkel álltam hátrébb.

- Gyere te is! – invitált közéjük Zoltán, és hatalmas boldogsággal sétáltam hozzájuk közelebb, hogy én is csatlakozhassak a családi ölelkezésbe.

Kis idővel később, amikor már mindannyian összeszedtük magunkat, és képesek voltunk megszólalni, az ágyra letelepedve kezdtünk bele a beszélgetésbe. Illetve csak Bencéék, én kiszaladtam a konyhába poharakért, süteményekért.

- Csodálatos barátnőd van, hogy képes volt felkutatni a hozzátartozóidat, és újra egyesíteni minket – jelentem meg ennél a mondatnál, mely Klárától származott.

- Az biztos is, hogy csodálatos! Tökéletes – húzott magához Bence, én pedig nem tudtam hova lenni zavaromban.

- Most már viszont újra egy család leszünk! – jelentette ki Zoltán, mire mindenkitől jött az egyöntetű egyetértés.

- Nem lépsz le! – lökte meg barátom karját játékosan Ádám, amin mindannyian csak mosolyogni tudtunk, és folytatódott a vidám este. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy mindenem megvan, amit kívánhatok: két nagyszerű család – az enyém és Bencéé –, valamint egy barát, akinél tökéletesebb nem létezik.

17. rész

Helló! :)
Remélem, mindenkinek kellemesen telt el ez a két és fél hónap, és mondanám, hogy tartsatok velem szeptembertől is, de nem teszem. Úgy alakult ugyanis, hogy ez az utolsó előtti rész, tehát jövőhéten befejeződik a történet.
Nem is búcsúzkodnék most, majd jövőhéten egy picikét, inkább jó olvasást kívánok! :)xx

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

 

 

 

 

17. rész

Reggel nem éppen úgy ébredtem, ahogy terveztem. Szombat lévén legalább 10 óráig akartam aludni Bencével. Főleg a tegnap éjszaka után. Varázslatos volt, talán ezzel tudnám kellőképpen leírni. Ilyen csodás élmények után pedig szerettem volna, ha ugyanilyen jól indul a hétvége, de nem alakult így. Bence hangjára keltem fel, mert telefonált valakivel.

- Oké, kösz – és máris megszakította a vonalat. Visszafordult, ideges arckifejezése pedig rögtön megváltozott, ahogy észrevette, hogy ébren vagyok. – Jó reggelt, édesem! Jól aludtál? – érdeklődött kedvesen, viszont elég régóta ismerem már, hogy tudjam, ez nem teljes szívből jön.

- Igen. Kivel beszéltél? – kérdeztem azonnal, kissé talán számon kérően, de nem érdekelt. Biztos vagyok benne, hogy valamit elhallgat előlem ismét.

- Az egyik haverommal. Baj van – jelentette ki hideg hangon, én pedig megnyugodtam, hogy nem kell mindent harapófogóval kihúzni belőle, mint általában. Ugyanakkor a gyomrom görcsbe is ugrott utolsó mondata után. Szerencsére nem váratott sokáig a magyarázattal: – Megvan, hogy miért volt nyugtunk Jacktől. Miután lakást váltottunk, keresett többször is a réginél, de, ugye, nem talált meg, ezért kellett neki egy kis idő, hogy kinyomozza, hova lettünk. Hát, sikerült neki.

Monológját hallgatva egyből rám tört a félelem, hogy megint nem vagyunk biztonságban, pedig már egy jó ideje abban voltunk. Illetve csak azt hittem, hogy abban voltunk, mert ezek szerint nem.

- Mennyire gáz a helyzet? – tudakoltam fojtott hangon. Az már természetes, hogy baj van. Ha Jack a képbe jön, mindig baj van.

- Szerintem nagyon. Tett egy ajánlatot, amit visszautasítottam és még el is tűntem hónapokra. Biztosan ki van akadva. Azt sem bírja elviselni, ha nem értenek vele egyet, én pedig nemet mondtam a javaslatára. Nem lepődnék meg, ha meg akarna ölni – mondta ki komolyan, az én gyomorgörcsöm meg csak még nagyobb lett. Ez nem történhet meg!

- Mit kell tennünk?

- Öltözz fel, aztán átsietünk hozzátok. Ott csak nem zavarnak minket a szüleid miatt – adta ki a feladatomat, én pedig rögtön a ruháimat kezdtem el keresgélni magam köré tekerve a takarót. – És ne haragudj, hogy így alakult a reggel a tegnapi után. Nem így terveztem – húzott magához bocsánatkérése közben.

- Semmi baj, egyikünk sem gondolta, hogy ez lesz – intettem le, majd egy gyors csókot nyomtam a szájára, és indultam is öltözni.

10 perccel később már úton is voltunk hozzánk. Fogalmam sincs, mi lesz velünk, de semmi jót nem érzek.

- Honnan tudtad meg azokat az infókat, amiket ébredés után mondtál? – kérdeztem félve pillantva Bencére. Előjött a szokásos kíváncsiságom.

- A haveromtól. Tegnap, amikor babráltam a telefonommal, küldtem neki SMS-t, hogy nézzen utána Jacknek – meglepődtem hosszú válaszán, olyan rövidre számítottam, mint amilyeneket általában ad. Ám szerencsémre gondolhatta, hogy nem érem be annyival, és úgyis kérdezősködnék.

- Baj van – szólaltam meg pár perccel később, ahogy észrevettem Jack autóját mögöttünk a visszapillantóban. Csak egy autó volt köztünk. – Itt van Jack.

- A francba! – dühöngött visszafogottan Bence. – Észrevett minket?

- Hát… nincs kizárva – feleltem felmérve a helyzetet, ami cseppet sem volt megnyugtató. Akármerre kanyarodnánk le, észrevenne minket.

- Szuper! – csapott barátom a kormányra, majd újra az útra koncentrált, ahogy én is. Ekkor jöttem rá, hogy hamarosan el kell kanyarodnunk. – Soha nem gondoltam volna, hogy valaha eljön ez a pillanat, de hívd a rendőrséget. Kevesek vagyunk ide már mi – mondta fáradtan, én pedig alig mertem hinni a fülemnek. Rendőrség? Erről miért nem volt szó eddig?

- És ez csak most jut eszedbe? Bence, az ég áldjon meg! Amióta ismerlek, számtalan lehetőség lett volna rendőrséget hívni, és ezt csak most akarod megtenni?! – beszéltem neki egyre indulatosabban, mert képtelen voltam feldolgozni, hogy erre csak most kerül sor. Már régen hívni kellett volna őket.

- Neked sem jutott eszedbe, úgyhogy maradj csendben! – kaptam meg én is a leszúrást, bár nem igazán érdekelt.

- Mert azt hittem, hogy velük is kapcsolatban van, vagy mit tudom én!

- Azt soha nem mondtam. De tárcsázd már őket, mert mindjárt jön a kanyar – emlékeztetett a nagy szóváltásunk közben. Szem forgatva tettem eleget kérésének, majd a 107-et beütve a fülemhez emeltem a mobilomat.

Nem a mi házunknál álltunk meg, hanem visszamentünk Bence régi lakásához. Nem akartuk kockáztatni, hogy anyáék veszélybe kerülnek, ahogy azt sem, hogy lelepleznénk az új házat, így maradt ez a variáció.

Mivel a rendőrségnek szüksége van egy kis időre, amíg ideér, mi bementünk a lakásba a megbeszélteknek megfelelően. Merthogy a megérkezésünkig minden apró részletet meg kellett tárgyalni. Kiderült, hogy Jacket már régóta keresik, csak éppen mindig kicsúszott a kezük közül. Most viszont itt a lehetőség elkapni őt örökre, mert elég súlyos bűntetteteket követett el.

- Akkor még egyszer! – vágta be maga mögött Bence az ajtót, ahogy felértünk. – Innen nem megyünk sehova, remélhetőleg Jack feljön, húzzuk az időt, amíg nem jön a rendőrség, aztán ha megérkeznek, elkapják őt, és ennyi – hadarta el a megbeszélteknek hűen a tervet. Muszáj beválnia.

- És ha valami nem jól sikerül? – tettem fel félve a kérdést.

- Arra jobb, ha nem gondolunk – mondta hűvösen, majd az ablakhoz sétált, ahonnan rálátást nyerhettünk a panelház bejáratára.

Nagyot sóhajtva léptem Bencéhez, aki rögtön maga elé húzott, hogy hátulról átöleljen, illetve egy kicsit hátrébb mentünk, hogy ne szúrjanak ki minket. Éreztem, hogy itt a vége az egész Jackhez kapcsolódó történetnek. Nem kell többé tartanunk tőle, hogy mikor jelenik meg ő vagy valamelyik embere, és visz el minket ki tudja, hova. Végre nyugalmunk lesz. Persze csak ha elkapják őt.

- Nem lesz semmi baj – súgta a fülemhez hajolva barátom. Bár hangja nem éppen nyugalmat sugárzott, bólintottam. Megfordultam, hogy megcsókolhassam őt, ekkor viszont kivágódott az addig még csukva lévő ajtó.

- Nem illik köszönés nélkül távozni. Főleg nem úgy, hogy hónapokra eltűnsz – sétált be lazán Jack. És én most szerettem volna felszívódni innen.

- Bocs, változtak az elképzeléseim, és nem volt időm elbúcsúzni tőled – vágott vissza Bence, miközben finoman hátrébb tolt engem.

- Dehogy még ezt a szépséget is magaddal vitted! – rázta a fejét tettetett sajnálkozással Jack, mire én próbáltam visszafojtani egy grimaszt. Nem akartam elrontani semmit, így inkább csendben maradtam.

- Csak lakást váltottunk, semmi több – bökte ki barátom, ami szerintem meglepetésként érte Jacket, de nem igazán mutatta.

- Ó, ezt sajnálattal hallom – jegyezte meg, majd – mint, aki otthon van – helyet foglalt az ágyon. – Meg sem kínálsz valamivel?

- Hozom – mondtam én gyorsan, csakhogy egy kicsit kiszabaduljak onnan. Vendégünk eleresztett egy vigyort, én pedig igyekeztem minél előbb kisietni a konyhába. A mosogató szélén támaszkodva vettem nagy levegőket, majd miután lenyugtattam magam valamennyire, egy pohárba töltöttem Jacknek vizet.

- Remélem, megfelel – adtam át neki az italt.

- Tőled bármi, szépségem – vigyorgott rám, amitől Bence láthatóan ideges lett, de ahogy odasétáltam mellé, a háta mögött megfogtam a kezét, hogy lenyugtassam. Jack kortyolt a pohárból, és kissé meglepődött a tartalmától. Nem hinném, hogy ásványvízre gondolt.

- Tehát minek köszönhetjük nem éppen megtisztelő látogatásodat? – dobott fel egy témát Bence, nem is próbálta meg elrejteni, hogy nem örültünk Jacknek.

- Ez fájt – tette vendégünk a szíve fölé kezét, mintha ténylegesen megbántották volna barátom előző szavai. – Egyébként még mindig áll a korábbi kérésem. Ezért jöttem. Nekem dolgozol, vagy – nemleges válasz esetén – a barátnőd jön velem. Te döntesz, fiam – hagyták el ajkait az ellentmondást nem tűrő szavak, mire nekem az állam is majdnem leesett, de még idejében becsuktam. Bence viszont nem igazán kontrollálta magát:

- Nem vagyok a fiad, és megmondtam, hogy nem! Akkor sem dolgoznék neked, ha ez lenne az utolsó állás a világon! Nincs miről beszélnünk – tekintette lezártnak a kommunikációt, én pedig attól féltem, barátom elfeledkezett arról, hogy húznunk kellene az időt, itt tartani Jacket, nem elüldözni.

- Rendben. Ez esetben megbánod még ezt – felelt Jack nyugodtan, amitől semmi jót nem reméltem, és elkezdett készülődni a távozáshoz. Idegesen néztem Bencére, hogy mégis mi a frászt művelt, amikor bevillant egy ötlet, hogyan tarthatnánk itt vendégünket. Bence nem fog örülni neki, de nincs más választásom. Csak így tudom helyrehozni, amit ő elrontott.

- Jack, várj! – kiáltottam utána, mire lassan, vigyorogva megfordult.

- Mondd, szépségem.

- Csak azt szeretném, ha… – kezdtem el lassan beszélve, miközben odasétáltam hozzá, és a háta mögé álltam, hogy kéjes hangon a fülébe suttoghassam: – megvárnál – fejeztem be kérésemet, majd rögtön Bencére pillantottam, aki nem igazán értette ezt a helyzetet. Remélem, nem gondol bele mást.

- Megvárni? – visszhangozta utolsó szavamat Jack kikerekedett szemekkel, mint aki nem hiszi el, hogy az egyik álma valóra válhat.

- Igen. Veled szeretnék menni – erősítettem meg, miközben egyik kezemet a vállára csúsztattam, Bencét pedig megajándékoztam egy kacsintással, hogy jelezzem neki, ez csak a tervem része, ne vegye komolyan.

- Igazán? – érdeklődött hitetlenül Jack, ahogy elfordította fejét irányomba.

- Igazán – bólintottam rá a lehető leghitelesebben. – De előtte leellenőrizném még, hogy tényleg nem maradt-e itt valamim – rebegtettem a szempilláimat, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve hozzátettem: – Ha gondolod, jöhetsz velem.

- Szívesen, ha ezzel örömet okozok neked – bólintott rá szélesen mosolyogva. Nem válaszoltam, inkább nagy levegőt véve, a pólója szegélyét megfogva vezettem el a kisebb szobába.

Néhány perce szöszmötöltem bent – pedig pontosan tudtam, hogy semmim nincs már itt –, amikor zajt hallottunk kintről. Lehet, hogy a rendőrök voltak?

- Mi volt ez? – nézett rám hirtelen Jack homlokráncolva.

- Biztos az alattunk lakók – hazudtam gyorsan, és reméltem, hogy elhiszi.

16. rész

Sziasztok! :)
Az utolsó hetekben hoztam is az új olvasnivalót. Az előzőhöz köszönöm a pipákat, remélem, ez is tetszeni fog. És az a helyzet, hogy ez az utolsó rész, ami készen van. A 17.-hez még kell, azt hiszem, 1 oldal, azt még biztosan időben tudom hozni, remélem, a többit is, de majd kiderül.
Kellemes olvasást! :)xx

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

16. rész

A hetek múlásával sikerült találnunk egy olyan lakást Bencének, ami mindkettőnk számára megfelelőnek bizonyult. Nem volt könnyű, de megoldottuk. Ez valamivel nagyobb, mint az előző, ami azért fontos, mert Bence felvetette, hogy ideköltözhetnék hozzá. Hidegzuhanyként ért ez az ötlete, nem éreztem úgy, hogy fel lennék erre készülve, így csak annyit mondtam, hogy meglátom. Persze nem azonnal kell döntenem, és addig biztosan nem költözhetek el anyáéktól, amíg le nem érettségizek. Tehát van még néhány hónapom. Viszont nem igazán tudok előre tervezni Jack miatt. Egyetlen egy döntésével is romba dönthet mindent.

- Mondtad már a szüleidnek a költözést? – kérdezte Bence, miután túlestünk a reggeli csókon, és a BMW-hez kísért, hogy suliba menjünk.

- Még nem, és egy ideig nem is szeretném. Túl hamar van még, később is ráér – osztottam meg vele véleményemet.

Természetesen nem ellenzem ezt az ötletét sem Bencének, csak egyszerűen néhány hét múlva szeretném anyáéknak elmondani. Addig én is végig tudom gondolni a dolgokat, semmit sem akarok elsietni.

Órák után felszabadultan léptünk ki a tavaszi napsütésbe. Nagyon vártam már a jó időt, hogy ne kelljen millió ruhát felvenni, és végre itt van. De mivel mi végzősök vagyunk, a tavasz szinte egyet jelent az érettségire való készüléssel, ami mindjárt itt van. Nem elég nekünk, Bencével, Jackkel bajlódni, még tanulnunk is kell. Szuper.

- Nem tetszik nekem ez a dolog – emelte fel barátom a fejét a matek füzetéből váratlanul. Hozzánk mentünk, nehogy lelepleződjön az új lakás.

- Micsoda? A másodfokú egyenlet? Szerintem van annál rosszabb – néztem rá én éppen az irodalom szöveggyűjteményemből. Verset próbáltam elemezni.

- Mi? Ja, nem, nem a tanulással kapcsolatos – rázta a fejét szórakozva, én pedig szinte tudtam, hogy mire, pontosabban kire gondolt. – Jack február óta nem jelentkezett, és most április van. Itt valami gyanús – vágott eltűnődött arcot. Valóban hónapok óta nem hallottunk róla semmit.

- Gondolod, hogy tervez valamit? – raktam félre a tanulnivalót, mert egyáltalán nem érdekelt. Most van fontosabb dolgunk is.

- Szinte biztosra veszem – bólintott rá, miközben befészkeltem magam az ölébe. Előszedte a telefonját, pötyögött rajta valamit, és már el is rakta.

- Mit csináltál?

- Intézkedtem az ügy érdekében – felelt ködösen, amitől a falra tudtam volna mászni. Még mindig nagyon utálom, amikor nem képes elmondani nekem ilyen fontos dolgokat, és inkább elhallgatja, mert szerinte nekem az a biztonságos. Hát nem! Az a biztonságos, ha tisztában vagyok mindennel.

- Hónapok óta járunk – kezdtem nyugodt hangnemben. – Nem tennél annyi engedményt, hogy most kivételesen engem is beavatsz a helyzet alakulásába? Miért mindig én vagyok az utolsó, aki megtudja a fejleményeket? – kérdeztem már nem annyira nyugodtan, sokkal inkább megrovón, de Bence csak mosolygott, ami eléggé idegesített.

- Nem, nem teszek semmilyen engedményt, mert ez így jó. És ejtjük ezt a témát – jelentette ki úgy, hogy tudtam, egyáltalán nem érdekeli az én véleményem, és tett is róla, hogy ne tudjak mondani semmit: megcsókolt. Jellemző, megint a csáberejét veti be, hogy elterelje a gondolataimat. És sajnálatos módon sikerült és sikerül is neki. Mindig.

- Kicsim, átugrok a szomszédba, apád meg csak később jön haza. Vigyázz a házra! – kiáltott be anya a szobámba, szerencsére nem nyitott ránk. Gyorsan visszaordítottam egy „okét”, és hallottam is, ahogy csukódik a bejáró.

- Szerintem zárd be az ajtót. Jobban járunk – tanácsolta Bence, amikor ismét neki szentelem a figyelmemet.

- Ó, igen, persze, Jack – sóhajtottam észbe kapva, hogy ezt hogy felejthettem el, és máris szaladtam elfordítani a kulcsot.

- Nem rá értettem – húzta mosolyra a száját, amikor visszaértem. – Arra, amit terveztem. Veled – világosított fel, döbbent arckifejezésem pedig rögtön átváltott csodálkozóra. Hogy micsoda? Velem? Ó, máris félek.

- Örülnék, ha érthetően beszélnél – próbáltam palástolni idegességem – vagy inkább félelmem – a megrovással, de Bence csak mosolygott továbbra is.

- Lényegtelen. Fejezzük be a tanulást – váltott témát azonnal, kétségek között hagyva engem. Így hogy tanuljak? Biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem lényegtelen a terve. És nekem van is tippem rá, hogy mi az.

1 óra múlva néztem fel a történelemkönyvemből, Bence pedig a nyelvtant rakta félre. Az agyam most készült ki a mai napra.

- Kész, ennyi volt. Ha még több évszámot látok, nem csak a múltban lesz háború – sóhajtottam tanulástól elgyötörve, és máris elpakoltam a táskámba.

- Én pedig meguntam a mondatokat elemezni, elegem volt belőlük – dobta le Bence a nála lévő könyvet. Meg tudtam érteni.

Ahogy a tanulást és minden más, fontos dolgot félretettem és átültem Bence mellé az ágyamra, jól eső nyugodtság szállt meg. Ez is csak az ő közelében van. Bár a kapcsolatunk elején még egyáltalán nem gondoltam, hogy ez lesz, most nem bánok semmit, ami abban segített, hogy ide jussunk. Nem tudnék már Bence nélkül lenni, és ő sem nélkülem.

Ekkor hirtelen megéreztem a nyakamon barátom ajkait, ahogy apró puszikkal haladt a számig, ott pedig csókban forrtak össze. Végigfutott rajtam a bizsergés, amikor hozzám ért, kezem automatikusan landolt a hajában, míg Bence eldöntött az ágyon.

- Van egy jobb ötletem, hogy mivel felejtsük el a tanulást – suttogta kéjes hangon, míg engem kirázott a hideg.

A csodálatos pillanatokat csak a kopogás szakította meg, ami azt jelezte, hogy apa megérkezett. Gyorsan beengedtem, miközben a légzésemet megpróbáltam normalizálni. Mire visszaértem a szobámba, sikerült.

- Bocs – szabadkoztam apa jelenléte miatt, hiszen nem így terveztem néhány perccel ezelőtt a dolgokat, ahogy Bence sem. Készen álltam bármire, amit szeretett volna velem. Bármire.

- Semmi baj, van B tervem – felelt sejtelmesen mosolyogva, ezzel pedig azonnal fel is vidított. – Gyerünk az új lakásba! Úgyis fel kell egyszer avatni az ágyat – jegyezte meg kajánul elvigyorodva, mire elpirultam.

- Szeretnéd te azt – vágtam vissza, bár szerintem mindketten tudtuk, hogy én is benne lennék.

Ahogy kiszálltunk az új lakás előtt a BMW-ből, kissé megijedtem. Hirtelen nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy bemenjek, mert tudtam, mit fogunk csinálni. Legalábbis volt rá ötletem. És bár nem bánnám, most valahogy biztonságosabbnak éreztem volna, ha hazamennék.

- Mehetünk? – kérdezte Bence, amikor mellém ért. Biztosan észrevette, hogy valami nem okés velem.

- Igen – erőltettem magabiztosságot a hangomba. Nem akarok egy ilyen dologtól megrettenni, és csalódást okozni Bencének.

Összekulcsolta a kezünket, ahogy elindultunk. Amint beértünk, az ajtót bezárta, a szívem pedig a torkomban dobogott, izzadt a tenyerem és zavarban voltam. És nem is csináltunk még semmit!

Arra eszméltem fel, hogy egy kéz simított végig a karomon, egy másik felemelte a fejemet az államnál fogva, és ajkak értek hozzá az enyémekhez, majd egy nyelv hívta táncra a sajátomat. Testemben végigfutott a remegés, az a jól eső remegés, amit csak akkor érzel, ha szerelmed tesz veled valamit. Miközben csókunk elmélyedt, a térhajlatomnál fogva felemelt Bence, lábaimat dereka köré csavartam kapaszkodás gyanánt, és megindult velem a szobája felé. Az ajtaját belökte a lábával, pillanatokon belül pedig már az ágyán voltam… amelyet fel akart avatni… velem. Én egy egyszerű itt alvással is beértem volna, de oké, benne vagyok mindenben, mert szeretem őt.

A következő másodpercben már azt vettem észre, hogy a felsőmet húzza felfelé, amiben segítettem is neki, majd rögtön nyúltam az övéhez, hogy levegyem róla. Elégedett mosollyal nyugtázta, és máris a nadrágjával babrált. Nem habozott, az alsónadrágjával együtt lehúzta magáról, én pedig először zavarban voltam és elpirultam, de meglepően gyorsan hozzászoktam a helyzethez. Az én nadrágom volt a következő, amitől megszabadultam Bencének köszönhetően. Amint azt eldobta, szája a számon volt, nyelve a nyelvemmel szórakozott, közben pedig leszedte rólam a fehérneműmet is.

Ekkor váratlanul megállt minden mozdulatával, és egyenesen a szemembe nézett, miközben feltette kérdését:

- Biztos vagy benne? – hangja lágyan csengett még tovább a fülemben, ahogy tanulmányoztam gyönyörű arcát.

- Teljes mértékben – bólintottam rá, és nem hazudtam. A kezdeti bizonytalanságom elszállt, én is akartam mindent ugyanúgy, ahogyan ő is.

- Oké – tartott egy szusszanásnyi szünetet, majd folytatta: – Először fájni fog, bocsáss meg érte. Te vagy az egyetlen ember a világon, akinek nem akarok fájdalmat okozni. De jobb lesz egy idő után, ígérem – magyarázta esendő hangsúllyal, magamban pedig mosolyogtam, hogy mennyire nem akar nekem rosszat. Ám ezt a „rosszat” képes vagyok elviselni.

- Hé, nyugi! – túrtam bele lágyan barna hajkoronájába. – Soha nem volt semmilyen dolgom fiúkkal, de azt tudom, hogy ebbe nem halok bele – nyugtattam meg, és éreztem a szinte már remegő testét felettem.

Nem válaszolt, csak kifújta az eddig benntartott levegőt, ajkát pedig ráhelyezte az enyémre. Lehet, hogy Bence jobban izgul, mint én? Míg én ezen tűnődtem, hirtelen megéreztem, hogy eljött a pillanat, amelyre már mindketten oly’ régóta vártunk. És szerintem egyetértünk, hogy megérte.

- Szeretlek – tette meg vallomását, miközben belém hatolt, én pedig próbáltam szokni az új helyzetet. Nem mondom, hogy kellemes volt, mert nem, de elviseltem, mert szerettem a rajtam, bennem lévő fiút.

- Én is szeretlek – viszonoztam néhány nyögés között, és lassacskán tényleg elkezdtem élvezni. Élveztem minden pillanatát.